Az Önkormányzati Informatikai Központ elkötelezett a felsőoktatás támogatásában, valamint a mély, gyakorlati ismeretekkel pályát kezdő fiatal szakemberek képzésében.
Társaságunk kifejezett örömmel fogadta a hírt, hogy Székesfehérváron az Óbudai Egyetem Alba Régia Műszaki Karán Mérnökinformatikus Szak indul duális képzés formájában is.
Hiszünk abban, hogy cégünk megfelelő helyszíne lehet a duális képzési forma gyakorlati oktatásának.
Ennek keretében egy fő hallgatót kívánunk fogadni a 2015/2016 évi tanévvel kezdődően.

A duális képzés célja, hogy a hallgatók, a leendő szakképzettségüknek megfelelő munkahelyen és munkakörben az elméleti és a gyakorlati ismereteiket összekapcsolják, fejlesszék a munkafolyamatokban a szakma gyakorlásához szükséges munkavállalói kompetenciákat. A képzés teljes időtartama alatt a hallgató szerződéses viszonyban áll az őt fogadó vállalattal, és mindvégig javadalmazásban részesül. A képzési forma nem titkolt célja, hogy a cég jól képzett friss diplomás munkatársként számíthasson tanulmányai leteltével a hallgatóra.

Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik elkötelezettnek érzik magukat jövőbeni szakmájukkal szemben, önálló tevékenységre képesek, mindamellett, hogy egy pezsgő csapat részeként is dolgoznak. Előnyként értékeljük az informatika világának előzetes ismeretét akár korábbi tanulmányokból fakadóan, akár hobbiként elsajátítva. Fontos elvárás a kreativitás, a jó problémamegoldó készség.

A kiválasztott hallgató az általános IT gyakorlati ismereteken túl speciális ismereteket szerezhet nálunk
-    nagy kiterjedésű hálózatok kialakításában, menedzselésében,
-    virtualizált környezetű szerverpark telepítésében, üzemeltetésében,
-    önkormányzati informatikai (szak)rendszerek ismeretében.



Kapcsolat, információ: Nemes Ivánné (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

További információk a duális képzési formával kapcsolatban:

DUÁLIS KÉPZÉS INDÍTÁSA AZ ÓBUDAI EGYETEM ALBA REGIA MŰSZAKI KARÁN

FRISS

2015. április 16.
2015. április 15.

Bejelentkezés